Sok lófajta található a világban én most csak egy párat fogok bemutatni.

Arab telivér:

 Marmagassága: 147-155 cm

Az arab ló kitűnik nemes szépségével és eleganciájával, Viszonylag kis méretű a feje, karcsú nyakán hosszúszálú sörényszőrei csak fokozzák ezt a hatást. A marja kifejezett, a háta és az ágyéka viszont rövid. Az arab lónak egyedülálló módon csak 5 ágyékcsigolyája és 16 farkcsigolyája van (a többi lónak 6, illetve 18). Kevésbé tűnik izmosnak, mint az angol telivér. Leginkább szürke színű, de pej, sárga és fekete színváltozata is gyakori.

Feltehetően a legrégebben kitenyésztett lófajta. A pontos eredete nem tisztázott még, de az biztos, hogy i.e. 2500 körül már léteztek Észak-Afrikában a mai arab telivérhez küllemében igen hasonló, a sivatagi körülményeket kiválóan tűrő, szívós, kemény, ellenálló lovak. A harcos beduin törzsek így nagy hasznát vették ezeknek a lovaknak, nem csoda, hogy körükben rendkívüli tiszteletnek örvendtek. Az arab ló nemesítésében igen jelentős szerepet játszott az is, hogy Mohamed próféta tanításaiban kötelezővé tette a lovak szeretetét és nemesítését. A beduin hagyományok az arab lovak őseinek egy i.e. 3000 körül élt kancát, Bazt és egy Hoshaba nevű csődört tekintik. A modern arab telivért pedig Salamon király öt kancájától (Al-Khames, vagyis az Ötök) származtatja a hagyomány. 

Arab telivérnek csak az a ló tekinthető, amelynek minden őse Arábiából, Egyiptomból származik. Az arab lovat tenyésztők világszövetsége, a WAHO felügyeli a törzskönyvezést és a tenyésztés tisztaságát. 

Az arab telivér külleme és eleganciája felülmúlhatatlan, mozgása nemes, állóképessége kiváló, így a lovassportok között legfőképpen a távlovaglás bajnoka.

Boulonnais:

 Marmagassága: 155-160 cm és 160-170 cm 

Kiváló mozgású, hosszú távon is kitartó, lendületes, akciós mozgású. Szépsége és eleganciája miatt hobbilóként is egyre keresettebb, a hidegvérű lovak telivérének tartják.

A fajtát szép, finom, elegáns fejéről ismerhetjük fel, amely a többi hidegvérű fajtára nem jellemző. Nyaka jól ívelt, marja igen kifejezett, szügye széles, jól izmolt, háta feszes, fara terjedelmes, lábvége más hidegvérűekhez képest kevésbé szőrős.

Északnyugat-Franciaországból származik, ahol Julius Caesar lovas seregének keleti származású ménjeit keresztezték az őshonos hidegvérű jellegű lovakkal. A középkorban a páncélos lovagok hátasának is alkalmas erős csatalovak létrehozásához Németországból származó nehéz mecklenburgiakkal is keresztezték a XIV. században. A XVI században andalúz, spanyol és arab nemesítőket is bevetettek. A XVII században a fajnak két jellegzetes típusa alakult ki, a hagyományos nehéz igásló, és a kisebb, könnyebb ló. Az utóbbit főleg halkereskedők használták nagy, kétkerekű kocsijaik húzására, amellyel jeget és halat hordtak Párizsba. A mezőgazdasági technika fejlődésével sajnos a fajta sokat vesztett jelentőségéből.

Connemara póni:

Marmagassága: 132-145 cm

A fej formás, közepes nagyságú, néha kissé kosfejű. Szemei nagyok, bent ülők, nyaka jól illesztett, hosszú, lapockája dőlt, marja elmosódott, háta hosszú, fara jól izmolt, a szár rövid, lépése akciós. Minden színben megtalálható, kivéve a tarkát, ám leginkább a szürke és a fakó szín jellemző rá.

Az egyetlen ír pónifajta kialakulását a XV-XVI. századra teszik. Ma már azonban a világ több pontján is tenyésztik, nemcsak Írországban.A kelta póni leszármazottjának tartják, amely az egyik legősibb európai fajta. Az ír Connemara-ból származó pónit sok hatás érte, spanyol, arab és berber fajtákkal egyaránt keresztezték őseit. A hackney, az angol telivér, de még inkább a welsh póni hatása szintén érződik a fajtán. Úgy tartják, hogy a fenti fajták legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti magában. Írország mocsaras, nedves és hűvös vidékéhez alkalmazkodott lovakat rendkívüli szívósság jellemzi.

Értelmes, kemény, ellenállófajta. Könnyen kezelhető, jó munkakészségű, és felnőttek is lovagolhatják nagy mérete miatt. Jó ugróképességű. Nyugodt természete révén gyermekek mellé ideális választás. Hazájában vadászlovaglásra is használják.

1923. december 15-én megalakult a "Connemara Pony Breeder's Society" (Connemara Póni Tenyésztők Szövetsége). Az első méneskönyv 1926-ban jelent meg. 

Exmoor:

Marmagassága 125-130 cm

Melegvérű kis hátasló, mely az Egyesült Királyságból, Exmoor-ból származik. Szoros szálak fűzik a Dartmoor-hoz. A fajta feltehetőleg még a jégkorszak előttről származik.

A fajta az 1-es típusú pónitól származik. Az Exmorra többször próbáltak javító hatást gyakorolni, de értékeiket elvesztették tőle, így visszavitték őket eredeti környezetükbe, hogy ezeket a jellemző vonásokat ne veszítsék el. A tenyésztő szövetsége 1921-ben alakult meg. Az első méneskönyvet 1963-ban adták ki.

A fajta kiváló hátaspóni, jól ugrik, és gyermekeknek is megfelelő. Szívósak, ellenállóak. A fej kicsi, a sörénye dús, a nyaka hosszú, mellkasa mély, háta hosszú, a fara jól izmolt, jellemző a fajtára a "jégfarok", a paták kemények, a lábak rövidek, szárazak.

Színe a pej, sötétpej, jellemző rá, hogy az orr körül világosabb színű.

Hátaslónak hasznosítják.

Fjord:

Marmagassága: 133-144 cm

A ma létező ló- és pónifajták közül talán egyik sem hasonlít annyira az ázsiai vadlóra, mint a fjord póni, bár annál arányosabb és nemesebb felépítésű. Homloka széles, tekintete élénk, kifejező, orrnyílásai tágak. Nyaka izmos, rövid, martájéka nem kifejezett. Sörényét gyakran vágják holdsarló alakúra. Válla gyakran meredek, háta, fara rövid. Lábai erősek. Színe egészen sajátos, világos fakó, melyet egyedivé tesz fekete hátszíj.

A vikingek tenyésztették ki Nyugat-Norvégiában, majd terjesztették el a portyáikkal sűrűn zaklatott Skóciában. A fajta hatása a skót felföldi pónin, sőt még az izlandi pónin is megmutatkozik.

Meglepően nagy teherbírású igás- és teherhordó ló. Hobbilóként főleg a gyerekek körében kedvelt, mivel igen jóindulatú, tanulékony és kellemes természetű.

 Gidrán:

Marmagassága: 155-168 cm
 

Erőteljes szervezetű, nagyrámájú, elég tömeges, középnehéz hátas és hámos típusú fajta. Feje a testtömeggel arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes vonalú, esetenként burkolt. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló elég jól izmolt. Háta közepesen hosszú. Ágyéka közepesen hosszú, elég feszes. A szügy széles, jól izmolt, a mellkas többé-kevésbé mély, jól dongázott.

A fajta őse egy kis sárga arab mén volt, amelyet Fechtig báró vásárolt Egyiptomban. Az 1816-ban Bábolnára került Gidran Senior, ahol arab, erdélyi, török és spanyol kancákat fedezett. Az Arrogante nevű spanyol kanca csikója, Gidrán II vitte tovább a fajtát Mezőhegyesre kerülve. Akkoriban a méneseket szín alapján osztályozták. Mikor feldolgozták a származási adatokat, kiderült, hogy a „sárgaménes” főként Gidrán ivadékaiból áll. Azóta a rokontenyésztés elkerülése végett gyakorta alkalmaznak angol telivér méneket a fajta feljavítására, amelynek kanca utódait gidrán ménekkel keresztezik vissza.

A legsúlyosabb csapást a fajta akkor szenvedte el, mikor 1920-ban a román megszállók 98 gidrán kancából 74-et zsákmányul ejtettek. Szerencsére a két világháború között sikerült konszolidálni az állományt. Azonban most is ritka fajtának számít, mindössze 160 gidránkanca él Magyarországon, ezen kívül csak Romániában és Bulgáriában él kevés.

Az anglo-arab hatás ellenére jelenlegi állományunk feltűnően erős csontozatú. A lábszerkezet többé-kevésbé szabályos, az állomány durva lábszerkezeti hibáktól mentes. A mozgás közepes hosszúságú, akciójában, rugalmasságában gyakran javításra szorul.

Haflingi:

Marmagassága: 140-148 cm
 

Elegáns, harmonikus kisló. Feje nemes, száraz, a ló nagyságával arányos. Szeme nagy, kifejezésteljes és előre irányuló. Orrlyukai tágak. Nyaka középhosszú, a fej felé haladva elvékonyuló. A hát középhosszú, jól izmolt, a mozgás lendületét kell követnie. A fajta kifejlett kori méreteit 6 éves korban éri el. Színe a világos sárgától a szénasárgáig terjed.

Dél-Tirol alpesi farmjairól származik. A terület őshonos, kistermetű lovai képezték a fajta alapját, amelyek a tiroli paraszt hegyi málhás lovaként végezték mindennapi munkájukat. A törököktől zsákmányolt arab lovak is részt vettek a fajta kialakulásában. Tudatos tenyésztése az 1800-as évek utolsó negyedében indult el Dél-Tirolban. 1976-tól alakult meg a Haflingi Lovat Tenyésztők Világszövetsége. A fajta legjelentősebb tenyésztő szervezete a Haflingi Lovat Tenyésztők Szövetsége. Székhelye a Tirolban fekvő Ebbs.

A vele való bánásmód nem igényel nagyfokú szakképzettséget. A világ szinte minden országában való elterjedtségét annak köszönheti a fajta, hogy közkedvelt szabadidő lóvá vált. Jellemző rá a kisebb mértékű akciós mozgás. Különösen vágta jármódban várják el tőle az egyidejűleg felfelé és előrefelé irányuló lábelőrevitelt. A fajta további fontos értékmérő tulajdonsága a kiegyensúlyozottság, a hosszú élettartam és a termékenység. Könnyen honosodik, jó hústartó, fáradhatatlan és ellenállóképes.

A Haflingi fajta négy földrészen, a világ 17 országában megtalálható. Ezekben 22 tenyésztőszervezete működik, összesen mintegy 250000 haflingi lovat regisztrálva.

 uuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu 

 Izlandi ló:

Marmagassága: kb. 125-145 cm

 Az izlandi teste viszonylag rövid, vaskos és tömzsi, emellett pedig nagyon izmos. Meredek vállai révén különösen a töltben mutat rendkívüli mozgékonyságot. Testéhez viszonyítva a lábai könnyűnek tűnnek, pedig nagyon erősek, a rövid szár és csánk különösen figyelemreméltó.  Feje jellegzetes, habár nem különösebben szép, a rövid, tömzsi testhez képest túl nehéz. Sok más, zord éghajlaton őshonos lóhoz hasonlóan az izlandi ló is jellegzetesen sűrű és dús sörénnyel rendelkezik.

 Az izlandi ló a három megszokott jármódon mellett képes a töltre (rohanó lépés) és a poroszkálásra is. Poroszkáláskor a jobb első és hátsó, illetve a bal első és hátsó láb egyszerre fog talajt. Ebben a jármódban csak rövid szakaszon szoktak lovagolni. A tölt négyütemű jármód ugyanazzal a lábsorrenddel, mint lépésben, és munka, valamint versenytempóban szokás lovagolni. Kiülése kényelmes.

 A normannok vagy vikingek a Kr. u. 9. században jutottak el és telepedtek le a vulkáni szigeten. A legenda szerint Izland első meghódítója két norvég törzsfő volt: Ingolfur és Leifur. Később más normannok is jöttek, akik a Brit-szigeteken telepedtek le. A hódítók a lovaikat is magukkal hozták, amelyeket nagy hajókon szállítottak ide. Az izlandi ló eredete tehát megegyezik a többi észak-európai pónifajta és néhány, még ma is a Brit-szigeteken honos lófajta gyökereivel.

 Néhány évtizeddel később megkísérelték az Izlandon meghonosodott ló keresztezését egyes keleti fajtákkal. Az eredmény katasztrofális volt. Ennek következtében a szigeten olyan törvényt hoztak létre, amely megtiltotta a lovak további behozatalát. Ez a törvény 930-ban lépett életbe. Az izlandi lovat hazájában máig külső hatás, keresztezés nélkül tenyésztik.

    Jütlandi:

 Marmagassága: 157-163 cm

Közepes tömegű, feje nagy, nyaka középhosszú, marja hátbanyúló, háta hosszú, mellkasa jól bordázott, fara terjedelmes, jól izmolt, lábai rövidek. Színe túlnyomórészt sárga vagy sötétsárga. A hosszúszőrök világosabbak a fedőszőröknél. Feltűnő jegyek csak a fejen találhatóak.

Dánia hagyományos fajtája, ezért gyakran dán hidegvérűnek is szokták nevezni. A fajta eredetét a hagyomány a XII. századig vezeti vissza, habár a IX. századi képeken a dán viking harcosok már hasonló lovakon feszítettek. Hasonlóan más hidegvérű fajtához a jütlandi is szolgált a középkori páncélos lovagok hátasaként. A nehézfegyverzetű katonákat ugyanis a kecses melegvérűek nem bírták volna el. A dánok akkoriban rettegésben tartották Észak- és Nyugat-Európát, többek között többször felbukkantak Angliában is. Egyesek szerint a lovaik is velük tartottak, amelyek az angol suffolk fajta ősei lehettek. 

Akár igaz a teória, akár nem, a modern jütlandi kialakulásában a suffolk lovak játszottak fontos szerepet, köztük is egy különösen erőteljes, tömeges mén, Oppenheim LXII. neve érdemel említést (1860-as évek). Nemesítés céljából a XVIII. században frederiksborggi és spanyol lovakat is bevontak a tenyésztésbe. A jütlandi fajta hosszú időn át átmenetet képezett a nehéz és a könnyű tömegű igásló között. Más fajták kialakításában is fontos szerepet játszott, többek között az észak-német schleswigi hidegvérű közeli rokona a jütlandinak.

Erős, kitartó, határozott munkakedvű igásló. Régen tízezer számra használták az omnibuszok és lóvasutak előtt. Ma a lovasbemutatók és lovas show-k kedvelt lova. A fajta edzett, ellenálló, koránérő, kétéves kor után tenyésztésbe állítható és munkára fogható.

Az 1950-es években Dánia 14416 kancát és 2563 mént tartott nyílván. Számuk sajnos azóta minimálisra csökkent.

 hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh

Kisbéri félvér:

Marmagassága: 160-170 cm

Az angol telivér jellegéhez közel álló, magas félvér típus. Nemcsak hátaslónak, hanem könnyebb hámos munkára is alkalmas. Feje nemes, szikár, egyenes profilvonalú. Nyaka hosszú, jól ívelt, többnyire középmagasan illesztett, de gyakran előfordul közöttük alacsony nyakillesztésű egyed is. Marja a telivér hatásnak köszönhetően magas, hosszú, hátba nyúló. Lapockája dőlt, hosszú, eléggé szabad mozgású. Háta előremélyedt. A far jól izmolt, gyakran almafar. A mellkas a magas félvér jellegnek megfelelően mély és kevésbé dongás. A lábállás ritkán kifogásolható.

A fajta a magyarországi Kisbér nevű helységről kapta a nevét, ahol 15 ezer hektáron 1853. óta világszínvonalú lótenyésztés folyik. A ménes megalakulásának célja egy nemesvérű lófajta tenyésztése, a katonaságnak megfelelő huszárló biztosítása, valamint az országos fedezőmén-állomány utánpótlásának megteremtése volt. Kisbéri tenyészet eredetileg mintegy 100-150 vegyes származású tenyészkancából állott. A kancákat folyamatosan angol telivér ménekkel fedezték, néhány név közülük: Filou, Dunure, Maxim és Honpolgár. E tenyésztés hatására alakult ki egy az angol telivérhez közel álló, de annál tömegesebb, nyugodtabb, nagyobb munkakészségű és szebb hátasló típus. Sokak szerint a világ legszebb sportlova.

A világháborúk jelentősen visszavetették a tenyésztést, főként az, hogy a megszállók hadisarcként lefoglalták és elhurcolták a lovakat, anélkül, hogy tisztában lettek volna az értékével. Több egyedet más fajták feljavítására fogtak be. Az Amerikai Egyesült Államokba 150 kisbéri félvért importáltak. Mikor 1947-ben ezeket a lovakat árverezésre bocsátották, csak egy maroknyi ember ismerte fel a valódi értéküket a „mennyei szépségű lovaknak”, és csak az ő elszántságukon és szorgalmukon múlott, hogy nem kótyavetyélték el őket. Jelenleg kevesebb, mint 2000 kisbéri félvér él a világon, amely kritikusan veszélyeztetett fajtává teszi. A kisbéri lovak ma is elsősorban sportlóként világhírűek.

Dartmoor:

 Marmagassága: 127 cm körül 

Alacsony marmagasságú, vastag csontú, télen hatalmas hosszú szőrt növesztő, az idegenekkel bizalmatlan pónifajta. Jó ugróképességű, hátaspóninak használják. A fej kicsi, középmagasan illesztett, fülei kicsik, nyaka rövid, törzse középhosszú, fara jól izmolt, szárai rövidek, bokaszőrök találhatóak a lábvégen. Általában egyenes vonalon jár. A leggyakoribb színe a pej és sötétpej, de minden színben előfordul, kivéve a tarkát.

Nagy-Britannia kilenc pónifajtájának egyike ez az ősi ló. Dartmoor vidékéről származik, szoros kapcsolatban áll az exmoor pónival. Eredete a XII. századra nyúlik vissza.

Alkalmazkodott a hegyvidékes, esős környezethez, télen a nagy hidegben is remekül megállja a helyét. A félvadon élő állomány természetes szelekciójába csak a XX. században avatkozott be az ember.
A dartmoor kialakításában más fajták is szerepet játszottak, a legnagyobb hatással az arab ló bírt. A welsh póni és shetland póni, valamint az angol telivér már csak finomító hatást gyakoroltak a fajtára. A welsh pónira például a tömegessége utal.

A rendkívül szívós póni több kiváló tulajdonsággal is bír, jól ugrik és lovagolható, nyugodt a természete révén gyerekek mellé is ajánlható.

Lipicai:

Marmagassága: 152-162 cm


A lipicai fajtának nagy kosfeje van, de nem burkolt. Szemei nagyok, élénkek. Feje alacsony tűzésű. Nyaka izmos, magas illesztésű. Háta hosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka hosszú, széles, jól izmolt, erős, jól kötött.
Fara széles, igen jól izmolt alma vagy dinnye far. Irányultsága vízszintes. Igás, hintós jellegéből adódóan szügye rendkívül széles, feltűnően jól izmolt. Mellkasa inkább dongás, mint mély, lapockája meredek. Fel és alkarja gazdagon izmolt. Ízületei, inai szárazak, szikárak, csontjai tiszták. Hátulsó lábai gyakran kardosak, elől-hátul előfordul a puha csüd.
Küllemi jellegéből adódóan mozgása akciós. Általában szürke. Kisebb gyakorisággal előfordul a fekete, sőt a pej lipicai is.

A fajta eredete 800-ra nyúlik vissza, mikor Hispánia megszállására Gibraltárnál partra szálló mórok berber lovai spanyol földre léptek. A berber lovakat római eredetű, majd kora középkorban is kedvelt harci lovakkal keresztezték. 

1580. május 19-én, a Habsburg világbirodalom aranykorában döntött úgy I. Ferdinánd fia, II. Károly, hogy felállít egy hercegi ménest Lipicán, a Trieszthez közeli karszton elterülő kis faluban. A cél egy olyan fajta kitenyésztése volt, amely nemcsak nagyszerű tulajdonságaival, hanem pompás megjelenésével is méltón képviseli a világ akkori legnagyobb birodalmának nagyságát.

 00000000000000000000000

Morgan:

Marmagassága: 150-160 cm


Nagyon mozgékony, aktív, jól izmolt, melegvérű ló. Méretéhez képest nagyon erős. Feje kicsi, nyaka erős, izmos. Vállai hosszúak, dőltek. Mellkasa mély. Háta rövid, jól izmolt. Fara kerek, izmos, lábai tiszták, patái kemények. Szívós és kitartó, betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. Tanulékony, temperamentumos, ragaszkodó ló. 

A morgan az észak-amerikai kontinensen létrejött legrégibb fajta. A legendárium szerint a fajta alapító tulajdonosa egy massachusettsi vendéglőtulajdonos és énektanár volt. 1788-ban költözött Vermontba, ahol fizetésének kiegészítéseként csődöreit helyi méneseknek ajánlotta fedezésre. Szegény emberként halt meg, neve is feledésbe merült volna, ha az általa Figure-nak ismert csődőrét később nem Justin Morgan néven jegyezte volna a ló történelem. Ez a csődör lett ugyanis a híres fajta alapítója. Az 1790-ben született Justin Morgan (a ló) apja True Briton, egy angol telivér, míg anyja feltehetően arab telivérek leszármazottja volt. Viszonylag kis termetű ló arról is híres, hogy az egyetlen, aki nevét adta a leszármazottaiból kialakuló fajtának. 

Justin Morgant (a lovat) először egy Robert Evans nevű szegény farmer vette meg. Ő volt az, aki a rendkívüli képességeit először felismerte. Morgan nappal dolgozott, esténként versenyzett, és minden más lovat legyőzött. Eközben olyan szelídség jellemezte, hogy még egy gyermek is meg tudta ülni. 

Justin Morgan több tulajdonos után került Jacob Langsmade ménesébe 1811-ben. Ekkor már 20 éven felüli lovat hatlovas kocsiba fogták, míg bírta a gyűrődést. A kiöregedett csődör utolsó tulajdonosa Levi Bean lett, aki más lovakkal együtt a szabad ég alatt tartotta a telkén 1821-ben bekövetkező haláláig. 

Morgan fontos szerepet játszott sok más amerikai fajta kialakulásában is, többek között a világ leggyorsabb ügetőlovának, az amerikai ügetőnek is az ősatyja.

Nóniusz:

Marmagassága: 155-165 cm


A fajta legfőbb jellemzője a tömegessége, amely a melegvérű igás lófajták egyik legtömegesebbikévé teszi. Feje a test nagyságával arányos, kissé durva félkos - esetenként kosfej. Nyaka magasan illesztett. Nyaka középhosszú, nem eléggé ívelt. Marja középmagas, izmos, telt. Háta hosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka középhosszú, jól izmolt. Fara nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Igás jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Ízületei terjedelmesek, inai száraza. Lábhibák előfordulnak, ennek ellenére küllemében nagyon egyöntetű fajta. Két fő típusa van, a nagyobb, fekete mezőhegyesi, valamint a kisebb, szikárabb, többnyire pej színű hortobágyi. 

A napóleoni háborúk alatt nem csak embereket ejtettek foglyul, hanem lovakat is. Így járt az a Nonius nevű anglo-norman mén is, akit a császári csapatok a rosierési ménesből zsákmányoltak, majd 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be további szolgálatra. Ez a szolgálat a fedezés volt, amelyet Nonius kitűnően látott el: 17 év alatt 386 kancától 201 ivadéka született, ezáltal egy új magyar lófajta ősatyjává vált. A kancák spanyol hátterűek, vagy arab telivérek voltak. A tenyésztés célja egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt.

 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

 Oldenburgi:

Marmagassága: 160-167 cm

Feje nemes, nyaka hosszú, jól ívelt, magas illesztésű. Háta rugalmas. A törzse közepesen hosszú, enyhén csapott far. Végtagjai szabályosak. Színe pej, vagy sötét gesztenye pej.

A legnehezebb német melegvérű fajta tenyésztése a XVII. században indult Anton Günter hercegnek köszönhetően, aki számos országból vásárolt hidegvérű frízeket. A tenyésztésben spanyol-nápolyi, arab, sőt Észak-Afrikai berber és más keleti származású lovak is részt vettek. A XIX. században az oldenburgi lovat két típusban tenyésztették angol telivér, anglo-norman és hannoveri lovak bevonásával: 

a magas nyakillesztésű, kosfejű, hosszú törzsű, általában jegyekkel rendelkező kocsiló. 
Kevesebb jegyet viselő, rövidebb törzsű, egyenes fejprofilú könnyű kocsiló. 
A XX. század fordulóján már elsősorban a nehéz kocsiló, másodsorban pedig a középnehéz kocsiló lettek az oldenburgi ló típusai. A fajta virágkorát a két világháború között élte.

 SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

Palomino:

Marmagassága: 145-163 cm 


Mint minden westernló, a palomino is igen intelligens, kitartó, fordulékony, gyors és igénytelen. Nem csak a színe, hanem kellemes használhatósága miatt is kedvelt sport- és szabadidőló. A lovassportok szinte valamennyi ágában megállja a helyét. Küllemét tekintve nincs egységes típusa. Egyetlen jellemzője a színe, mely az újonnan vert aranyérméhez hasonlít, sörénye mosott fakó. Ez a típus minden színből és fajtából kialakulhat, az amerikai kontinensen a quarter és az angol telivér befolyásolja ennek a típusnak a génállományát. Tenyésztőszervezete Észak-Amerikában a Palomino Horse Association. A szín meglehetősen erős kötöttséget jelent, csak azt a lovat törzskönyvezik amelyiknek legalább egy ősét már regisztrálták.

 FFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFF

Shire:

Marmagassága: minimum 163 cm, de a 2 métert is meghaladhatja 

A világ legnagyobb lófajtája. A színe többnyire fekete, de gyakori a szürke és előfordul pej és sárga is. Az alapszíneknél sokkal fontosabbak a fajtára jellemző jegyek. Mind a négy láb csánktól lefelé szársekély, olykor harisnyás, esetleg fehér lábú. Nem ritka a fehér fejű sem. Feje arányos, gyakran enyhe kosfej, nyaka hosszú, vállai dőltek. Marja kifejezett, szügye izmos, háta középhosszú, fara csapott. Lábai a hidegvérűekéhez képest hosszúak, a lábtő és a csánk ízülettől lefelé hosszú szőrök borítják. A paták kifogástalanok és nagyok. Mérete ellenére energikus és jóindulatú segítőtárs a mezőgazdasági munkákban, vagy a városi fogatok előtt dolgozva. Mozgása jó, térölelő, ügetése energikus. Nem szeret sokat vágtázni, de ugrani tud annyira, amivel egy könnyű terepen elboldogul. A természete kedves, intelligens, szorgos.

Fajta története a középkorra nyúlik vissza és az óta is csak kis mértékben változott. Mint katonai ló kezdte, a nehéz páncélos lovagok csatalovaként. Egy ilyen páncélos úriember tömege teljes fegyverzetben akár 250 kg is lehetett, ezért volt szükség egy olyan erős és termetes lóra, aki el tudja a csatába szállítani. A tenyésztése során az újkorban is a méret növelése volt az egyik legfontosabb szempont. Története során a fajta mindig is elegáns külsővel rendelkezett, rendelkezik. Az eredeti shire típust csak Közép-Angliában őrizték meg.

Az utóbbi időben egyre elterjedtebbé váltak a szabadidőlovasok körében. Jól használható egyes és többes fogatban is, jól idomítható és terepen is szívesen megy. Megbízható igásló, de egyre elterjedtebb körben használják showműsorok bemutatólovaként.  

 GGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGG

Trakheneni:

Marmagassága: 164-167 cm


Feje kicsi és nemes. Nyaka jól illesztett, karcsú, középmagasan illesztett. Marja közepesen magas, de mélyen hátba nyúló. Háta középhosszú. Fara hosszú, jól izmolt, lekerekített. A törzse kerek. Csontozata közepesen erős. Patái kemények. Minden szín megengedett.


1871. előtt Németország kisebb-nagyobb fejedelemségekből állt, saját politikával, udvartartással, és persze ménessel. Az itt kitenyészett lófajták mindig az adott fejedelemség nevét viselték, így például a hannoveri ló Hannover, a westfáliai ló pedig Westfália büszkeségei volt. A sorban a kivételt a trakenhemi jelent, amelynek neve nem a szülőhazáját, Poroszországot jelöli.

A trakheneni fajta ősei a XIII. században, Kelet-Poroszország méneseiben megtalálható, tarpán ősöktől származó schweiken pónik voltak. A XVIII. században a porosz hadsereg Európa egyik legerősebb és legkorszerűbb haderejévé vált, amelynek lovassága is új típusú lovakat igényelt a régi, erős, de nehézkes csatalovak helyett. I. Frigyes Vilmos porosz király ezenkívül híres-hírhedt volt a pompás katonai szemlék iránti beteges vonzalmáról is, amely szintén egy elegáns, könnyű és gyors ló kitenyésztésének szükségességét hangsúlyozta.


1732-ben kiválasztatta a legnemesebb lovakat a királyi ménesekből, amelyekkel egy új ménest alapított Trakenhemben. E királyi ménes állománya kezdetben a finomabb felépítésű, elegáns megjelenésű, könnyű fogatlovak előállítását szolgálta, majd fokozatosan - elsősorban angol telivér és arab keresztezésekkel - inkább a hadsereg hátasló-állományának utánpótlását képezte. 

A fajta történetének a két világháború majdnem véget vetett. Azt még kiheverte, hogy az első világégés során az állománya a felére csökkent, de a legnagyobb fenyegetést az 1944-ben közeledő szovjet csapatok jelentették, akik parancsot kaptak a teljes ménes, 800 ló hadizsákmányként való lefoglalására és Szovjetunióba való szállítására. A veszély láttán a magántenyésztők összefogtak, többségében a hátországban maradó idősek, nők és gyerekek, és amennyi lovat csak tudtak, felpakoltak és elkezdtek nyugatra menekülni. A 600 mérföldes viszontagságos út végén a szovjetek körülzárták a csapatot a félig befagyott Balti-tenger partjánál. Csak egy menekülési lehetőség maradt, nekivágni a tengernek. A lovak lépésein nyomán megrepedezett a jégtábla, a fejük felett orosz repülőgépek ontották a tüzet, így nem csoda, hogy Nyugat-Németországba mindössze 100 csont sovány ló ért el… A nagy menekülés ezen túlélői, a ménes legkiválóbb lovai mentették meg a fajtát a kipusztulástól.

 MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM

 Welsh hegyi póni:

Marmagassága 122 cm körül van.

A Welsh fajtának alapvetően négy fajtája van. Ezek a következők: "A" változat - Welsh mountain póni "B" változat - Welsh riding póni "C" változat - Cob típusú Welsh póni "D" változat - Welsh cob póni Ezek a változatok tulajdonképpen az elvárások alapján jöttek létre. A fajta a XI-XII. században alakult ki, Wales-ben. Nemes megjelenésű, büszke tartású. Feje kicsi, nemes, homloka széles. Szemei nagyok, fülei aprók, egymáshoz közel állnak. Orrlyuka nagy, nyaka hosszú, a mar nem túl kifejezett, mellkasa mély, háta széles. Mellső lábai hosszúak, bokák jól fejlettek. Ezek az adatok általánosságban mind a 4 típusra jellemzőek. Nagyon népszerűek az egész világon, mozgásuk energikus, és rendkívül kiegyensúlyozottak. Hosszú élettartamúak és nagyon jó munkakészséggel rendelkeznek. Az "A" és a "B" változat csak méreteikben térnek el. Mozgása kissé akciós, de kiegyensúlyozott vérmérsékletű.

 NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN

Zweibrückeni:

Marmagassága: 168cm

A zweibrückeni nagyon tetszetős, középnehéz, melegvérű ló, sok nemességgel, kiváló temperamentummal és a modern sportló minden pozitív küllemi tulajdonságával. Színét tekintve az alapszín mindegyike megengedett. 

Származása, eredete a XVIII századra tehető, mikor a IV. Krisztián herceg eichelscheid-zweibrückeni ménese a minőségi lótenyésztés központja lett a Rajna-vidéken. A híres lovasnak számító herceg angliai útján ismerte meg az ottani telivértenyésztés, annak szabályait, előírásait. A frissen szerzett ismereteinek birtokában fogott hozzá a saját tenyésztési programjába. 1775-ös évet tekintik a tenyésztés hivatalos kezdetének. A tulajdonában lévő lovakat angol telivérekkel és normann lovakkal, valamint a Vezír nevű arab csődörrel fedezte. A tenyésztés eredménye egy közepes nagyságú, izmos fajta lett, amely vadászatra, futár- és katonai szolgálatra egyaránt alkalmas volt. II. Károly Ágoston folytatta apja művét. Ő a hercegségének szimbólumát látta a gyönyörű lovakban. A fajta elismertségét mutatta, hogy a porosz király 150 kancát vett meg a ménesből.

1816-ban Zweibrücken a bajor király fennhatósága alá került. Az eredeti ménesből származó 13 csődőr és 2 kanca bajor, perzsa, arab és angol csődőrökkel egy új ménes alapítója lett. Az Első Világháború jelentős változást hozott, attól fogva nem lovagolhatóság, hanem a mezőgazdasági használhatóság lett a tenyésztés szempontja. Miután ez feladatkör is háttérbe szorult, a lovak iránti érdeklődés a minimálisra csökkent. 1960-ban Zweibrücken valóságos nemzeti „csődőr-raktárrᔠvált, a tenyésztés lényegében megszűnt. Az utolsó zweibrückeni bélyeget viselő csődőr, Feuerwerk 1969-ban pusztult el. 

A fajta azonban a német sportlóban tovább él. Trakehneni és hannoveri lovakkal együtt a múlt század hatvanas éveiben indult 20-25 ménesben is sportló tenyésztés. Főleg a Rajna-Saar vidékén elterjedt lovak között eredeti törzskönyvvel ma már nagyon kevés kanca rendelkezik.

Forrás:horsesworld

Oldal: Lófajták
www.lovas-stefi.hupont.hu - © 2008 - 2024 - lovas-stefi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat